Január nyolcadika, amiben eggyet szusszanunk a lírai hangulat után, és más szőrös dolgokról regélünk

Ennyi líra és zenélés után tegyük le egy kicsit a lantot pihenni, mert még majd azt találja hinni a kedves olvasó, hogy állandóan ott jár az eszem, ahol másnak a madara sem.
Evezzünk egy kicsit más vizekre, témákra, beszéljünk pl. a háziállatokról.
Én szeptember negyedike óta egy Pipi nevű nőstény macskával osztom meg az ágyam és az életem nagy részét, aki először a becsületes Pamacs névre hallgatott, vagyis nem hallgatott, mert a tulajdonságai egy hiperaktív gyereknek és vérengző rotweilernek felelnek meg. A Pamacsból Pipiske lett, majd röviden csak Pipi, reménykedve abban, az csak egy urban legend, hogy a nevek visszahatnak viselőjének tulajdonságaira, és a Pipi név nem fogja arra késztetni, hogy pipi a szőnyegre, hanem szépen a ládába, ahogy ezt egy illemtudó cicakislánynak kell. Olvastam már komoly cikket is a szobatisztaságra szoktatásról, komolytalant is, Efraim Kishont tollából, és azt hittem, mindenre fel vagyok készülve. Kishont azt írta, hogy Cvindzsi azért mindig és kizárólag csak a piros szőnyegre, mert valószínűleg pipacsok között született, és a csecsemőkori élmények visszahatnak a tudatalattiban. Az én Pipim pedig valószínűleg a zöld gyepen látta meg a napvilágot, és vesztemre nálunk mindenhol zöld a szőnyeg. De még nem is pipi, azt elintézi szépen a ládában, hanem az a másik…, amit sokkal nehezebb eltávolítani. Kipróbáltam én már mindent, drága olajakat permeteztem szét, mert az egyik macskatanácsadó cikk szerint a cicus nem szereti a citromfű illatát. Nem is szerette, utálkozva tette a dolgát a szekrény mögött, de tette, rendületlenül. Egészen addig, míg valami isteni szikrától vezérelve szódabikarbónát szórtam a termékre. Ezen először megijedt, égnek meredt minden szál szőre, fújt is rá, majd megvetően megfordult, és az óta idilli bilihasználatban telnek napjaink.

Másik fura dolog, amiből Pipitől leckéket kaptam, az éjszakai vadászat. Tudtam, hogy a macskák ragadozók, és éjszaka vadásznak. De úgy gondoltam, ott van kiszórva tálkájába a Wiskas, vadássza, amikor akarja, én alszom. Így is volt ez egészen addig, míg öklömnyi szőrcsomóként majdnem az egész napját átaludta, éjszaka a hajamba kapaszkodva, napközben pedig egy „pótanyaként” funkcionáló barna pokrócba bújva. De ahogy felcseperedett, már nem volt elég a „prédát” megenni, előtte be kellett cserkészni, játszani vele, „megölni”, és csak azután elfogyasztani. Hatalmas csatákat vív főleg éjjel kettő és öt között, le fel rohangálva a lakásban, fújva, morogva, pofozgatva a macskaétel darabkákat, hogy reggelre kelve tele legyen a lakás legyőzött és félig megrágott „ellenfelekkel”.

Pipi elvileg a lányom macskája, csak valahogy mindig nálam köt ki, mivel én vagyok a házban minden személy ősanyja. Mióta megvan a macska egy dologban azért biztosak, vagyunk Angival: én már nem akarok kisgyereket, ő pedig még nem akar, legalábbis egy pár évig nem. Addig is jól kialussza magát. Utána már úgysem bír nyugodtan szunyálni a büdös életben soha többé.