Mindig az volt a véleményem, hogy a semmiről nem kell blogolni. Nos, itt az ideje, hogy megszegjem ezt a szabályomat. A semmiről is fogok írni, vagyis a mindennapi szöszögésekről.
Ma jól kialudtam magam, majd kezdtem előkészíteni a vasalnivalót. Szortírozni. No, nem úgy kell elképzelni, hogy ingek, meg alsóneműk és stb, szépen sorban, majd nekiereszteni a vasalót… Á, nem…. Hanem: különraktam egy kupacba, amit nem kell vasalni, és egy másikba, amit kell. Egész kis rakás lett abból, amit úgy ítéltem, hogy kell. De még abba sem bírtam belefogni, vissza kellett rakni a kosárba, mert vendégek jelentkeztek be. Ilyen pechet! Kénytelen voltam ideülni a számítógép elé, míg várom a vendégeket. Egyébként utálok vasalni :)
Más: ma azon filóztam, amit az egyik író ismerősöm mondott: azért nem ír, mert nincs mondanivalója a világnak. Mi van emögött? Sértődöttség? Megbántott hiúság? Miért érzi ezt valaki, hogy abbahagyja, aki eddig egész jó novellákat írt? Elromlott benne valami? Csalódott önmagában? Azt hitte, többre képes, és elbukott a pudingpróbánál? Vagy ez is csak egy olyan mondat, amit kimond az ember, elfér a levegőben, utána pedig megváltozik?
Az írás önkifejezés. Aki írónak tartja magát, az írt, és írni fog. Legfeljebb néha lankad a kedve, pihen, vagy mi a szöszt csinál, de ez nem tartós állapot. Ahogy összevakarja magát, megint elkezd benne mocorogni a közlésvágy, és odaül püfölni a billentyűzetet.
Szeretném idézni barátnőm egyik írásának részletét, utólagos engedelmével. Okos mondatok, örülök, hogy megosztotta velem:
„A nő, ha nem ír: valakinek a valamije. Apjának lánya, férjének felesége, gyerekeinek anyja. Amikor a nő ír: végre önmagáé”
Szeretek önmagam lenni, önmagamé tenni. Szeretem ezt a kis falatnyi szabadságot. Mikor nem vagyok dróton rángatott majom, valaki/ valakik kezének –lábának meghosszabbítása. Én vagyok. És látám, hogy ez jó :).
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése