2010. augusztus 9., hétfő

Augusztus 9.e


Én már megint beteg voltam. Tüdőgyulladés, hatodik alkalommal. Nagyon rossz volt. Ilyenkor mindig azt kívánom, hogy bár tél lenne, hideg, ne szenvedjek a melegtől még pluszba. Tavaly is ezt kívántam. Ezt a kívánságom, a többitől eltérően valaki fent feljegyezhette, mert ráadásul küldött még egy néhány téli tüdőgyulladást, hogy örüljek.

Ráértem megint gondolkozni, filozofálni. Megint arra jöttem rá, immár sokadszor, hogy az ember felelős a saját sorsáért. Minden azért történik, mert valamit megtettünk, vagy épp elmulasztottunk megtenni.
Beteg lettem, mert nem vigyáztam eléggé magamra. Izzadtan rohangáltam be a klímával hűtött helyiségekbe, majd ki megint a melegbe. "Nem értem rá" odafigyelni magamra, és meg is lett az eredménye. Pedig elég lett volna példát venni a macskámról. Ő képes naponta órákat tölteni csak a szőre rendezgetésével. Nekem pedig "nincs időm" lassan már a hajam rendbetételére sem. És én vagyok az "értelmes" ember.