Elgondolkodtató…
Vagy inkább sajnálatos.
Tegnap a postán jártam. Be kellett fizetni a telefonomra egy bizonyos összeget a februári hónapra előre, mert annyit telefonáltam a felvételi végett, hogy feltűnően megugrott az adatforgalmam. A hölgy, aki hívott a telefontársaságtól, azt mondta, már arra gyanakodtak, ellopta valaki a készülékemet. Ennek a hívásnak nagyon megörültem, mert ebből az derült ki, hogy emberek, sőt gondolkodó, gondoskodó emberek ülnek a vonal túlsó végén, nem pedig hülye automaták.
Boldogan mentem befizetni a kért összeget. Törődnek velem :D.
A kis postára mentem, ahol nincs nagy forgalom. Az egyik volt osztálytársam dolgozik ott. Mivel senki nem volt bent rajtunk kívül a teremben, beszélgettünk. Gyerekekről, jövőbeli terveikről, és a saját elrontott vagy nem elrontott életünkről (eredmény 1:1 ).
Ő pszichológiát akart tanulni, de a végén a Magyar Tanszéken kötött ki Újvidéken. Mondom neki, a pszichológia az én egyik kedvenc területem. Mondja, neki is, még mindig foglalkozik vele.
Mivel emberekkel van kapcsolatban mindennap több, mint húsz éve, megkértem válaszoljon az én egy, már évek óta foglalkoztató kérdésemre: Miért néznek engem hülyének a többiek, és miért becsülnek alá, mikor én úgyis el fogom érni azt, ami nekem fontos. Nem lehet csak úgy lesöpörni, ha kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon. Nem erőszakosan, csak úgy, mint a Columbo felügyelő. Azt mondja, azért mert kedves vagyok az emberekkel, és mindig mosolygok. Hm. Keep smiling?!
engem szoktak hülének nézni inkább.
VálaszTörlés