Ma egy közintézményben voltam. Nem írom ki a nevét, mert legközelebb lapáttal zavarnak ki belőle. Négy nő tolakodott a webkamerás felvételek előtt, és nézték a gyerekeket, mert a tetőterében egy internet hozzáférési lehetőséget alakítottak ki, ahol az iskolások játszani és okosodni tudnak. Nem azt nézték, milyen aranyosan játszanak, hanem azt, melyikük dobálja szét a szemetet. Az intézmény igazgatónője nem engedi, hogy szemetes kosarat rakjanak be, mert akkor a gyerekek enni fognak, és szétmorzsáznak. A takarítónő pedig már így is panaszkodott, hogy ma reggel az épület lépcsője előtt papír zsebkendőt (!!) talált a földön.
Én még ilyent nem láttam. Mármint, hogy kukkolják az embereket, még ha gyerekekről van szó, akkor is. Biztos ugyanezt csinálják a boltokban is a webkamerán keresztül, csak még nekem nem jött így a pofámba a helyzet.
Elsősorban is, a takarítónő azért van, hogy takarítson. Kap érte minimum 2o.ooo,oo dinárt, ami itt elég jó fizetésnek számít. Avval egyezek, hogy nem kell készakarva disznóólat csinálni az embernek amerre csak jár, de olyan hülyét is lámpással kell keresni, mint amilyen én vagyok, aki a táskájába hurcolássza a szemetet hazáig, mert nem talál szemeteskosarat az utcán.
A takarítónő, és a többi, aki állami alkalmazásban van, örüljön, hogy lyuk van a fenekén, és van munkahelye. Nem szakadnak bele a munkába, és viszonylag biztonságban vannak a fizetésüknek köszönhetően. Körülveszi őket egy szociális háló. Nem élnek máról holnapra, mint a madarak, vagy a többi ember, aki a privát szférában van alkalmazásban, vagy munkanélküli.
Az jutott eszembe hazafelé jövet, hogy aki dolgozik, annak a munka esik nehezére, aki pedig nem, annak az élet!
Aki nem hiszi, vagy nem is érti ezt, az örüljön neki, hogy úgy van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése