Rubens: A három grácia

Először a kifejezéssel találkoztam: rubensi alkat. „Kövér!”-legyintettem ötvenvalahány kilósan, talán még egy röpke pillanat erejéig elgondolkoztam azon, hogyan szeretkezhet férfi egy ilyen nőnek nevezett oldal-szalonnával.
Rubens képei nem ragadtak meg, kedvenc könyvemben, „A megfestett világ”-ban, ahol művészet ide vagy oda, kevés meztelenkedős kép volt, Rubenstől csak egyetlen egy képet találtam, az „Önarckép Isabella Branttal”, ahol a mester látható első feleségével. A nő ruhája földig érő bordó bársony, arany szegéllyel az alján, a felső részén deréktől felfelé világosabb virágos berakással. Tekintetemet inkább Isabella csúcsos, Merlin-varázslós kalapja és fodros bohócgallérja ragadta meg. A nő arcán fura arckifejezés ült. Olyan, mint azokon az emberekén, akik szeretnek úgy kikerekíteni egy történetet, hogy minél nagyobb és minél hősiesebb szerep jusson a saját személyüknek. Engem a Fitz Juliska nénire emlékeztetett, aki három házzal arrébb lakott tőlünk, sürün megjelent a nagymamánál, és vékony, csivitelő-csipogó hangjával beterítette az egész házat. Mikor elment, az volt az érzésem, hogy le kéne törölgetni a bútorokról hangjának nyomát, mert biztos ráragadt valami réteg a politúrra, és már nem fénylik olyan szépen. De a nagymamám is, aki egyébként mindenkit szívesen látott vendégül, csak a plafont nézte, mikor végre hazament. Később hallottam róla, hogy a férje megfojotta álmában egy párnával. Tökéletesen meg tudtam érteni.

Így aztán a Rubens házaspárral sem foglalkoztam különösebben egészen addig, míg meg nem ismertem Rubens „Három grácia” című képét.

A gráciák a görög mitológia Kháriszai, az egység, az öröm és a kellem szimbólumai, Zeusz lányai: a legfiatalabb Aglaia a Ragyogó, Euphroszüné az Öröm és a legidősebb Thaleia a Virágzó. Ők a föld termőképességének védelmezői, az emberek jótevői – kicsíráztatnak mindent, ami szemet–lelket gyönyörködtet, az ifjúságnak ők adnak testi–lelki szépséget. Ezért ők a szerelem védői, a kegyesség, a hála pártfogói, a múzsák mellett ők a költészet, zene és tánc patrónusai és egyben a művészet nagy mesterei is. Általában meztelenül és egymást érintve, ölelve ábrázolják őket.

Így van ez Rubens képén is. A „Három grácia“ nőalakjai közül kettő feleségeit ábrázolja: jobbról első felesége, Isabelle Brant látható, balról második felesége , Helen Fourment, akit az első feleség halála után vett nőül tizenhat éves korában az akkor ötvenhárom éves művész.

Isabella arcán már nyoma sincs annak a tudálékos, okoskodó arckifejezésnek, amit az „Önackép...“-en véltem felfedezni. Arcán inkább az orgazmus utáni elégedettség, jóllakottság sugárzik, amit a mesternek volt szerencséje megismerni, és még ennyi évvel a halála után is észben tartani, mivel a képet 1636-ban festette, amikor már hat éve Helen Fourment volt a felesége, akitől öt gyereke született (az utolsó gyereke, Konstanza Albertina, a mester halála után nyolc hónappal)

Nem ismerem részletesen Isabelle Brant önéletrajzát, de mintha ezen a képen terhes lenne. Vagy csak a mester fantáziája termékenyítette meg, mivel ő a legidősebb Khárisz, a Virágzó megtestesítője. Melleit sem a szexuális izgalom varázsolta feszesre, mint Helene Fourment formás kis cicijét, inkább gyerekszáj alakította csúcsosra a mellbimbót. Vastag combján a vékony, lecsusszanó fátyol inkább vonz, mint takar. Térde kövér, hájas gödrös, ellentétben a baloldalt álló Helene, a Ragyogó, márványsimaságú fiatal bőrével.
Helene térdei csak a "Bundácska" című képen válnak hájassá, ami egy pár évvel később készült.

A középen álló, harmadik nőalak kilétéről nem találtam semmit. Olyan, mint ha a két szélső nőalakot gyúrta volna egybe a művész, kilopva mind a kettőből azt, amit szexuálisan vonzónak, erotikusnak talált rajtuk.
A középső nőalak, az „Öröm“ háttal áll a képen, arca félprofilból látszik, mintha Helene nézne önmagával szembe egy háromrészes tükörben. A baloldalon álló nőalak haja leengedve, a középsőnek tarkóján kontyba fonva, a két nő frizuráját díszítő gyöngysor is hasonló. A test mintha Isabelle teste lenne. Idősebb a bőr, kidolgozottabbak az izmok. Erőteljes fenekén, amin egész nyugodtan megállna egy söröskorsó, baloldalt kidagad egy izomköteg, mivel a súly a bal lábon nyugszik. Farpofái közé beszorítva a jobboldali alak combjára tekeredő lehelletnyi kelme, az embert szinte arra ingereli, hogy kiszabadítsa a vékony anyagot.
Helene- Aglaia a baloldali nőalak, a legifjabb a nővérek közül. Mellét megkeményítette a nemi izgalom, bimbóját mintha most csókolta volna feszessé a mohó férfiszáj. Hasán sima a bőr, teste hibátlan és hamvas. De milyen is lenne egy tizenhat éves lánygyereké?

Rubens ezt a feleségét festette legtöbbet ruhátlanul. Nem is csoda, hogy öt gyereke született tőle.